Sikerek a Roth rajzversenyen

Orbán Zsolt
Megosztás
  •  
  •  

Iskolánk 7. osztályos tanulói részt vettek a Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium által meghirdetett rajzpályázaton.
Az ünnepélyes díjkiosztóra az iskola projekt napján került sor, ahová meghívást kaptunk, így diákjain betekintést nyerhettek a középiskola életébe is. Szabó Réka első helyezést ért el, Gajdos Vivien második helyezett lett. Elismerő oklevelet és ajándékot kapott Horváth Donatella, Kelemen Máté és Szabó Petra. Felkészítő tanáraik, Palkovits Tamásné és Schmidel Bernadett a pályázat legeredményesebb iskolájának járó oklevelet és egy víztisztaságmérő eszközt vehetett át, avval az ígérettel, hogy rövidesen sor kerül ennek a szakszerű bemutatására is.
Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak.

Next Post

Ovis játszóház

Megosztás  Tisztelt Érdeklődők! 2017. március 14-én 15 órától  Ovis játszóházat tartunk a középső iskolában A foglalkozást vezetik: Szovátiné Rózsa Csilla Schmidel Bernadett   Minden érdeklődőt szeretettel várunk!