Pályaorientációs nap

Orbán Zsolt
Megosztás
  • 6
  •  
    6
    Shares

Nagy sikerrel zártuk a pályaorientációs napot.
Köszönjük résztvevőknek, hogy bemutatták a hivatásukat!

Tanulóink írták a pályaorientációs napról:

A tegnapi nap folyamán a pályaorientációs nap keretein belül megismerkedtünk a Sopronkőhidai börtönnel, megtudtuk, hogy hogyan is kell újra éleszteni egy embert. Ezt egy Ambu babán gyakoroltuk. Emellett megnézhettünk egy mentőautót belülről. Végül az Unimas gyárba mentünk, ahol láthattuk, hogy nők és férfiak milyen összhangban tudtak dolgozni együtt.

Tar Zsófi 8. osztályos tanuló

 

Hétfőn reggel jött két börtönőr a Sopronkőhidai börtönből. A Fanni anyukája és a munkatársa beszélt a börtönről, mint rab, és mint munkás. Az egyik fegyőr beöltözött rabnak és elmondta, hogy miket lehet csinálni, ha bekerülsz oda. Rendesen tanulhatnak a rabok és dolgozhatnak, hogy legyen pénzük, van rendesen boltjuk, ahol vásárolhatnak és szinte minden megtalálható ott. Ha jól viselkednek, kedvezményeket kapnak, mint mondjuk, tovább beszélhetnek a családtagjaikkal, de ha rosszul viselkednek annak is meg van a következménye. Ezzel akarják rávezetni őket, hogy ha jók, akkor több mindent megtehetnek. Nagyon élveztem ezt a napot!

Pödör Szonja 8. osztályos tanuló

 

A mentősöknél megtanultunk újraélesztést csinálni:
1.      meg kell győződni róla biztonságos-e a hely
2.      segítséget kell hívni
3.      meg kell rázni a sérült vállát, hogy nem- e alszik
4.      10 mp-ig hallgatni kell, hogy vesz- e levegőt
5.      ha nincs légzés, meg kell kezdeni az újra élesztést

Utána elmentünk az Ágfalvi útra, az Unimas gyárba. Láttunk lézervágót, hegesztést, porfestő helyet, ahol kevés levegő volt. Utána át mentünk a szerelőkhöz, ahol volt egy komoly targonca.

Horváth Milán 7. osztályos tanuló

 

A reggel úgy kezdődött, mint minden nap. 8:10-re kellett beérni. Ekkor elkezdődött az első óra. A Sopronkőhidai fegyház és börtönből két személy érkezett. Sok érdekes dolgot mondtak az ottani életről. Megtudtam, hogy a rabokat nem elzárni szeretnék a külvilágtól, hanem viseljék tetteik következményét. Ha jól viselkednek többet beszélhetnek a hozzátartozóikkal. Körülbelül a második órában mentősök jöttek. Megtanultunk újraéleszteni, váltásban is, és még a mentőautóban is körül nézhettünk. Én beültem a kormány mögé is.  Megtudtam, hogy egy felszerelt mentőautó 45-50 millió forintba kerül. Nagyon izgalmas volt. Tíz órakor mentünk be külön busszal Sopronba. A busz nagyon kényelmes volt. Az UNIMAS gyárba mentünk be. Szerintem nagyon büdös volt, ennek ellenére sok érdekes dolgot láttunk. A látogatás végén mindenki kapott két-két szendvicset és innivalót.

Farkas Krisztina 8. osztályos tanuló

 

Tegnap 3 szakmát láttunk. Nekem mégis 2 tetszett a legjobban. A fegyőrök és a mentősök. A kettő közül viszont a fegyőrök tetszettek a legjobban. Megtudtam, hogy egy kis cellában 2 rab van. De még olyat is megtudtam, hogy a raboknál van telefon, és hogy hetente egyszer minden rab elmegy vásárolni. De azt sem tudtam, hogy: Van gépszoba, hogy a raboktól függ, hogy mennyit beszélhetnek a családjukkal. Izgalmas munka, de én maradok az eredeti elképzelésemnél: a cukrásznál, mert a sütés nekem megy és tetszik is. De azért észben fogom tartani, hogy mit mondtak. Az Unimas gépgyár sem volt rossz, de nem szeretnék egy gyárba dolgozni. Ez volt a tegnapi nap legjobb élménye számomra. De összességébe egy nagyon izgalmas és tanulságos nap volt. Nagyon sokat tanultam.

Stánicz Eszter 7. osztályos tanuló

 

Szerintem ezek a pályaválasztásos előadások és gyárlátogatás is nagyon jó dolog, mert így jobban eldönthetjük azt, hogy mik akarunk lenni és hogy milyen szakma illik leginkább hozzánk.

Simon Enikő 8. osztályos tanuló

 

Nekem a fegyőri előadás tetszett. A gyár pedig nagyon izgalmas volt.

Schekulin Dániel 8. osztályos tanuló

 

Nekem tetszett,

• mert érdekes volt a rendőrös és a mentős előadás. 

• mert elvittek minket az Unimasba, ahova amúgy nem mehettünk volna be.

• érdekes volt minden előadás, sok újat mutattak, sok új dolgot ismertünk meg, tudtunk meg.

Gelencsér Diána 8. osztályos tanuló

 

Nekem tetszettek ezek az előadások, meg a gyárlátogatás, mert ki tudja még, hogy hol fogunk dolgozni.

Csendes Csenge Dominika 8. osztályos tanuló

 

Tegnap itt voltak Sopronkőhidai börtönből a fegyőrök és elmondtak sok érdekes dolgot. Elmondták, az elítéltek napirendjét és hogy bent tanulhatnak szakmát. De sajnos nagyon sok ember van, akinek még az általános iskola sincsen meg. Az a céljuk, hogyha kiszabadulnak akkor jobban bele tudjanak olvadni a társadalomba. Aztán itt voltak a mentősök és újra-éleszteni tanítottak minket majd megmutatták a mentőautót és hogy milyen kellékek vannak benne. Meséltek, hogy milyen eseményeket tapasztaltak. Azt is elmondták, hogy nagyon sok fiatal berúg és hogy ott hagyják a barátai és fent áll a veszély, hogy a saját hányásába belefullad.

Pankovics Andrea 8. osztályos tanuló